A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye májusban

A várakozásokkal ellentétben növekedett a brit gazdaság teljesítménye májusban, elsősorban a szolgáltatási szektor erőteljes aktivitása miatt.

Második hónapja csökken a brit gazdaság teljesítménye

Csökkent a brit hazai össztermék (GDP) áprilisban a brit statisztikai hivatal (ONS) hétfőn ismertetett első becslése szerint.

Tavaly március óta nem mért mélységben a brit gazdaság aktivitási mutatói

Meredek csökkenéssel a tavaly március óta tartó kilábalás kezdete óta nem mért mélypontra süllyedtek a brit gazdaság aktivitásának kedden ismertetett végleges májusi mutatói, mindenekelőtt az ukrajnai háború okozta üzleti bizalomvesztés és a gyorsuló infláció miatt.

Visszaesett a brit gazdaság teljesítménye márciusban

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett első becslése szerint csökkent a brit hazai össztermék (GDP) márciusban, és az idei első negyedévi növekedés is jelentősen lassult.

Harmincévi csúcson a brit infláció

Három évtizede nem mért ütemre gyorsult februárban az éves összevetésben számolt brit infláció.

Sokkal gyorsabban nőtt a vártnál a brit gazdaság teljesítménye januárban

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteki ismertetése szerint a várakozásoknál sokkal gyorsabban emelkedett januárban a brit hazai össztermék (GDP) értéke.

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitása

Nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság aktivitásának hétfőn ismertetett előzetes februári jelzőszámai, tükrözve az omikron koronavírus-variáns korábbi igen gyors terjedése okozta üzleti aggályok jelentős enyhülését.

Rekordon a brit infláció

Rekordütemre gyorsult januárban az éves összevetésben számolt brit infláció.

A vártnál kisebb mértékben csökkent a brit GDP decemberben

A pénteken ismertetett legfrissebb adatok szerint a vártnál kisebb mértékben, havi összevetésben 0,2 százalékkal csökkent decemberben a brit hazai össztermék (GDP).

Rekordon a brit infláció

A várakozásokat is meghaladó rekordütemre gyorsult decemberben az éves infláció Nagy-Britanniában, az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaságban.

Jelentősen lassult a brit gazdaság növekedése októberben

Az előző havinál sokkal lassabban, 0,1 százalékkal emelkedett októberben Nagy-Britannia - az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság - hazai össztermékének (GDP) értéke havi összevetésben, és még mindig nem érte el a koronavírus-járvány előtti szintet.

Tízéves csúcson a brit infláció

Tíz éve nem mért ütemre gyorsult októberben az éves infláció Nagy-Britanniában.